Árulás nyomán jutottam el a gyerekszoba faláig és egyben a saját határaimhoz.

Az árulást vagy pontosabban beárulást az egyik gyermekem követte el a másik ellen. A szépen festett falra hozzávetőlegesen egyszer egy méteres felületen sárga körök és hosszú vonalak sokasága, azaz egy kegyetlenül nagy firkálás fogadott. Nem kicsi, nagyon nem. Nem néhány vonal, nagyon nem.
Az egyébként nyugodt este hamar újabb színpadi fordulatot vett.
Apa kiabál és nézi a falat, miközben előrevetítem, hogyan fog kinézni holnap az egész ház, ha mindenki nekiáll a falra firkálni. Megoldásom nincs és a hangom is fogytán.

Az egész család körém gyűlik és együtt vizslatjuk a falat. Nem ad választ a fal sem. Némán viseli szitkokat és kitartóan mutatja felém a képes felét. A M-I-É-R-T-en kívül egyetlen értelmes kérdés sem érkezik tőlem, mert nem látom a lényeget. A mérgem nem engedte, hogy észreveszem, egy totálisan másik nézőpontra lenne szükségem. Egy másikra. Egy olyanra, ami más megvilágításba helyezne mindent. De a fal attól hogyan lesz fehér? Sehogy. A nézőpontom nem teszi fehérré a falat vagy másítja meg a valóságot. Egy dolgot tud, másként látni azt, ami előttem volt eddig is.

A lecke pedig egy másik gyerekemtől kérdésétől vált még erőteljesebbé a számomra.
A helyénvaló kérdés ugyanis nem a miért? hanem mit szerettél volna elérni vele?

Mert ez éppen olyan volt, mint a Kis hercegben. A falon csak a felnőttek láttak firkát, mert valójában egy unikornist ábrázolt. Szeretett volna egy szép képet az ágya fölött látni minden nap. Annyiszor mondtuk, hogy "Milyen szépen rajzolsz!" most pedig ugyanarra a falon azt mondjuk, hogy firka. Na akkor most hogy is van ez?

Még csak fontolgatom, hogy az ágya fölé mindenki rajzolhat valamit, vagy kérhet egy képet valakitől. Hogy fog kinézni a ház? Nem tudom, de ha csupán a kockázatokat mérlegelem, akkor sosem fogok cselekedni. Nem tudjuk a nyereséget sem minden esetben felmérni, mert olyan dolgot kaphatunk végül, amire álmunkban sem számítottunk!
Ez viszont csak akkor fog kiderülni, ha próbára tesszük magunkat, a tűrőképességünket, nyitottságunkat. Nem csupán akkor, amikor kényelmes, hanem akkor is, amikor nem az. Sőt! Valószínűleg éppen akkor, amikor nem kényelmes.