Amikor a kislányom 3 éves lett, végre "lerakhattuk" az IKEA gyerekmegőzőjébe és gyerekes szülőként először nézhettünk nyugodtan körbe az áruházban egy teljes órán keresztül. Akinek volt első kis gyereke, talán gyorsan át is élte, mit is jelent egy ilyen óra! Sok dolgot vásároltunk és vittünk haza, noha nem loptunk, egyért mégsem fizettünk, amit hoztunk. A lányom skarlátot kapott a játszás ideje alatt. Végülis legalább nem fizettünk érte.

Még akkor sem figyeltem fel arra, mennyi mindent hozunk haza a nagyvilágból, amikor egy templomi előadáson egyik kislányom volt a kisjézus. 15 perc, melyből kettő egyetlen kézben töltött pillanat, mégis sikerült valamilyen nyavaját összeszedni.

Aztán most, amikor ennyire figyelünk mindenre a koronavírus miatt állt össze bennem a kép, hogy járhatok én maszkban és gumi kesztyűben. Tarthatom a távolságot az emberektől, miközben ugyanazt a kilincset használjuk vagy ugyanazt a bevásárló kocsit. Sőt, még a becsomagolt áruk is egy-egy postásai a vírusnak. Én is az vagyok, amikor megérkezem. Ahogyan az éttermek teszik, mi is átálltunk a termékek fertőtlenítésére a beérkezéskor, illetve a dobozok és tartós élelmiszerek esetében a házi karanténra. A bejárathoz közeli mosdót neveztük ki házi karanténnak és mindent oda száműzünk 4 napra. Persze eközben lehet, hogy 3 is elég lenne, vagy éppen 7 is kevés.

A gyerekek gyakrabban mosnak kezet és öltöznek át, mi pedig jobban figyelünk arra, hogy mi és hogyan kerül a házba.

Számomra most az a lényeg, hogy felkészüljünk arra, amikor valami nem azonnal elérhető. Amikor várni kell, amikor nincs minden azonnal.