A vacsoraasztal mellett hangzott el a 10 éves lányomtól a kérdés: Mit gondolhatnak rólunk a szomszédok?
Éppen ekkor többen ugráltak a teraszra felállított ugrálóban és a hozzá tartozó üvöltés sem maradt el. Jól érezték magukat és ennek hangot is adtak.

Volt már olyan ügyfelem, aki amiatt aggódott, hogy a szomszédok hallják őt és a gyerekét veszekedni.
Szégyellte magát! Aztán persze felmerült a kérdés, hogy miért is?

Ha az van előtérben, mások mit gondolnak rólunk, nem igazán marad mozgásterünk. A szomszédainkat és a rokonainkat nem választjuk. Kapjuk őket. Ezzel együtt is teljesen mindegy mit gondolnak. Mert még az is lehet, éppen azon gondolkodnak, mit gondolhatunk mi róluk?

Nem feladatunk megfelelni a szomszédainknak. Szülőként inkább feladatunk konfrontálódni a gyerekünkkel, vagy hagyni őket játszani ugrálni, mint a feltételezett elvárások közé szorítani magunkat és vívódni emiatt.